Az első találkozásom a jógával érdekes volt, mivel addig egyáltalán nem érdekelt, de valamiért kíváncsiságból elmentem egy bemutató alaptanfolyamra. Az első alkalom után azt éreztem, hogy itt a helyem, megérkeztem! Mindenről, amit a tanfolyam alatt hallottam, az az érzésem volt, hogy én ezt már tudom, én ezt ismerem, mindig is így gondolkodtam, pedig először találkoztam itt a jógafilozófiával. Szóval így kezdődött. Aztán folytatódott azzal, hogy elvégeztem egy 200 órás tanfolyamot és most jóga órákat tartok.
A jóga nem az, amit sokan gondolnak róla. A jóga nem fejenállás, nem spárgázás és nem ilyen-olyan kicsavart pózolás. Ezek pusztán tornagyakorlatok, amivel persze semmi baj nincs, de nem nevezhetjük jógának.
A jóga egy összetett gyógyító rendszer, egy gyógyító szemléletmód.
Alapjai a gondolkodás, a légzés, a mozgás, a figyelem, a relaxáció, a meditáció. Összekapcsolódást jelent az igazi énünkkel, azzal, aki legbelül valójában vagyunk és ettől gyógyító erejű. Ha fáj valami, attól múlik el, hogy a jóga csendjében és a figyelem összpontosításában az elme elcsendesedik és ezzel utat nyitunk testünk öngyógyító folyamatainak. Minél többet alkalmazzuk, minél többet figyelünk befelé, annál intuitívabbak leszünk, így ösztönösen tudjuk jó irányba terelni az életünket, mert mindig tudjuk, mi a jó nekünk.
A hatha jóga az alapja minden jóga irányzatnak. Nem dinamikus, az ászanák kitartásában, a tudatos légzés megtartásában és a folyamatosan fenntartott jelenlétben van az ereje.
A jóga és az ayurvéda kéz a kézben jár, fő célja mindkettőnek a hosszú és egészséges élet, valamint az önmegismerés. Ezért is keltette fel az érdeklődésemet és kezdtem bele az ayurvédikus terápia megtanulásába, mert masszázsterapeutaként is szeretnék hozzájárulni az emberek testi, lelki és szellemi jólétéhez.
Szeretettel várok mindenkit!
