A mostani posztom egész egyszerűen arról fog szólni, amit a világon a legjobban IMÁDOK adni és, arról, hogy mindez miért az egyik legfontosabb dolog, amire ebben az időszakban a legnagyobb szükségünk van!
Úgy is hívják, hogy az “érintés művészete”, de egész nyugodtan hívhatjuk testi tápláléknak, lelki támogatónak.
Számomra ez szerelem és aki már tapasztalta milyen érzés, hogy, hatására, hogyan változik testileg, lelkileg, az tudja, hogy miért mondom azt, hogy függőséget okoz.
Gyerekként teljesen természetes, hogy az édesanya megsimogatja gyermekét, biztosítva számára a biztonságot, a közelséget. Felnőttkorban ez a fajta testi kontaktus egyre ritkább, míg végül már csak a szexuális érintkezésben merül ki. Az emberekben egyfajta hiányérzet alakul ki. A rossz házasság, az egyedüllét, az időskori magányból adódóan nagyon sok ember nem kapja meg a szeretetteli érintést senkitől sem. A hétköznap terhei, a konfliktusok, feszültségek, a rengeteg tenni való mellett telnek el a napok és a szeretet és figyelem hiánya nem is tudatosodik bennünk, csak pótcselekvések formájában. A test viszont megjegyzi, különböző tüneteket produkál, hogy jelezze felénk, hogy hiányérzete van! Az egyre jobban idősödő társadalomban, figyelembe kell vennünk az idősebb generáció igényeit, miszerint keresik a lehetőségét annak, hogy társaságban, egy szeretett légkörben legyenek. A masszőr munkája hozzájárul ahhoz, hogy az idősebb generáció tagjait a fizikai állapotuk javításával hozzásegítse ahhoz, hogy minél hosszabb ideig lehessenek, aktív résztvevői a család életében. A masszőröknek arra is készen kell állniuk, hogy az idősebb generáció tagjainak szerető érintő kezet nyújtsanak.
Ugyanakkor most, ebben a kialakult vírushelyzetben, sokan vannak, akik távol vannak a szeretteiktől és még többen vannak, akik akár egyedül, magányosan, vagy az otthoni munka kapcsán, a gyerek mellett járó sok tenni való miatt éreznek egyfajta kimerültséget és hiányérzetet.
Ezekben a helyzetekben méginkább vágyódunk arra, hogy ha csak egy kis időre is átérezzük és megtapasztaljuk az érintés csodálatos erejét, azt a fajta érintés erejét, ami megszólítja a lelket, ami kioldja a gondokat, pótolja a szeretetet és megadja a test számára, a sejteknek az öngyógyító folyamatok beindítását.
A holisztikus, masszázsok ilyenek! A pszichoszomatika tudománya is kezdi felismerni, hogy a testi kontaktusnak igen fontos szerepe van az egészséges fejlődés szempontjából. A betegségek kialakulásában, rendszerint a lelki disszonancia játszik alapvető szerepet. A pszichoszomatika tudománya és a gyógyítás tudománya egy idős, felismerték, hogy a pszichés hatások befolyásolják a test egészségét. A bőr ektodermális része a központi idegrendszernek. Az érzelmek kifejezésének a legfontosabb szerve. A bőr azonnal reagál szemmel láthatóan minden konfliktusra. Kipirul, viszket vagy libabőrös lesz. Éppen ezért is a non verbalis kommunikáció eszköze. Minden masszázstechnikának meg van a saját hatásrendszere, melyik mire jó, mire hatásos. Nem csak izmokat kell megdolgoztatni, vagy a vérkeringést fokozni, hanem gondoskodni kell az emberi testi, lelki jóllétéről.
Nem könnyű szakma, és nem is való mindenkinek, ugyanis hatalmas a felelősség, mert nem mindegy, hogy hogyan érintünk!
Kell hozzá rengeteg energia és a másik ember iránti szeretet. A vendég saját bőrén tapasztalja meg mind azt, amit a masszőr érez, miközben kezeli. Nem elég csak a technikai tudás, szükség van a teljes ráhangolódásra is. A masszőr mikor kezel, nem csak a páciensét kezeli, hanem egy kicsit önmagát is.
Többek között ezért sem lehet ezt online megtapasztalni és online tanítani!
Amikor az emberek többsége órákat tölt el egy shoping centerben, mindenfélét összevásárolva, akkor egyrészt keresi, hogy mivel pótolhatná ezt a hiányérzetet, másrészt pedig sokkal nagyobb veszélynek teszi ki magát a vírus kapcsán.
Hosszú poszt lett, de azzal a céllal írtam, hogy egy ilyen holisztikus masszázskezelés, ahol a vendég és a kezelőn kívűl senki sem tartózkodik a fertőtlenített helyíségben, akkor talán a legjobb dolog ami a fa alá kerülhet,a legjobb dolog amivel kifejezheted szeretteid számára, hogy fontosak neked, az egy jó MASSZÁZS!
Ha már idáig elolvastad, akkor hálás vagyok NEKED, és, ha Te is kaptál már ilyen masszázst, akkor egy gondolattal kommentben fogalmazd meg, hogy számodra milyen volt, mit adott, vagy csak küldj egy szivet!.
Decemberben az ABHYANGA ÉS AZ ARC LUXUS RITUÁLÉ AKCIÓBAN VAN! 120 PERC KÉNYEZTETÉS 9500Ft. Bérletekre is beváltható 5-10 alkalmas, melynek érvényessége 10 hónap!
Ne hagyd ki ezt a lehetőséget! Hívj most! Ajándékozz szeretetet magadnak és szeretteidnek!
Mónika
0670 701 2227
Legutóbbi hozzászólások